Diagnosztika

Magyarország 2015. évi járványügyi helyzete – Legionárius betegség

Az Országos Epidemiológiai Központ honlapján minden évben közzétette Magyarország járványügyi helyzetére vonatkozó statisztikái mellett a statisztikai adatok elemzését. Ez az elemzés nem csak a nyers adatokat tartalmazta, hanem segített az olvasó számára megérteni,

Diagnosztika

Legionella vizsgálati kötelezettség

Az angliai Witham városának általános sebészetét zárták be a vízhálózat Legionella szennyezettsége miatt a télen. Nagyjából ezzel a szalagcímmel jelent meg a helyi napilap múlt heti száma. A sebészetet ideiglenesen át is helyezték,

Járvány

Párásító okozta járvány újszülöttosztályon

Kivételesen kis személyes megjegyzéssel kezdeném a mai bejegyzést. Most történt velem először életemben, hogy egy tudományos cikket olvasva végig a könnyeimmel küszködtem. Az elejétől a végéig. Hogy miért? Azért, mert ilyen esetnek sem

Hálózati víz

Opportunista víz eredetű patogének közös jellemzői

Ezen a héten Joseph O. Falkinham III „Common Features of Opportunistic Premise Plumbing Pathogens” c. cikkének összefoglalását fordítottam le: Úgy becsülik, hogy egyedül az Amerikai Egyesült Államokban a víz eredetű patogének, mint amilyen

Hálózati víz

Legionella egy budapesti kórház vízrendszerében

„A legionellák fakultatív patogén baktériumok. Bár élőhelyeik a természetes édesvizek, nagy számban a mesterséges vízrendszerekben szaporodnak el. Egészségkockázatot a pangó vizes, rosszul karbantartott, 20-50°C hőmérsékletű, aeroszolt képző mesterséges vízrendszerek, így egyebek mellett a

Diagnosztika

Legionella kockázatbecslés a fogászatokban

Egy évvel ezelőtti blogbejegyzésünk beszámolt arról, hogy egy magyar tanulmányban fogászati kezelőegységek vízminőségét vizsgálták. A beszámoló szerint Legionella a hálózati minták 40%-ából, és a kezelőegységek negyedéből volt kimutatható. Bár a desztillált vízzel üzemeltetett

Hálózati víz

Kórházi hagyományos és automata vízcsapok hatása a vízminőségre

Meglehetősen baktériumfóbiás társadalommá lettünk antibakteriális szappanjainkkal, kézszárító készülékeinkkel, automatikus vízcsapjainkkal és öntisztító WC-inkkel – mindezek arra szolgálnak, hogy lehetőleg szerint ne kerüljünk kapcsolatba a betegséget okozó mikróbákkal. Kiderült azonban, hogy ezek közül az

Kórház

Idézetek Legionárius betegség túlélőitől

Egy amerikai legionellával kapcsolatos blogon olvastam az alábbi idézeteket legionárius betegség túlélőitől. Igazán megrendítő egy csokorban olvasni őket, főleg úgy, hogy a legnagyobb részük a vizes rendszerek üzemeltetőinek odafigyelésével feltételezhetően megelőzhető lett volna.

Diagnosztika

Legionella egy hazai kórház vízhálózatában

A BAMA.hu-n ma megjelent cikk szerint legionellát, azaz légiós baktériumot találtak a napokban a pécsi klinika több mint 15 milliárd forintból felújított, közel 400 ágyas épületében. A cikk szerint azonnali biztonsági intézkedésként a

Egyéb

Fogászati vízrendszerek bakteriális szennyezettsége

A fogászati kezelőegységekben a kezeléshez használt kézidarabok vízhűtését, valamint a szájöblítő vizet beépített vízrendszer biztosítja, amely több méteres, kis átmérőjű műanyag vezetékből áll. A nagy felület-térfogat arány, a műanyagból kioldódó és a vízben

Diagnosztika

Legionella – diagnosztikai és környezetegészségügyi kihívás

A Legionellaceae baktériumcsalád első tagja az 1976-os philadelphia-i American Legion összejövetel során kialakult tüdőgyulladás-járvány kórokozójaként került felfedezésre, és magáról az összejövetelről kapta a baktérium család a nevét. A csoport legismertebb tagja a Legionella

Diagnosztika

Legionárius betegségek osztályozása az expozíció helye szerint

Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) a legionárius betegségeket az expozíció helye szerint is osztályozza. Így megkülönbözteti területen szerzett, utazással összefüggő és nosocomialis eredetű megbetegedéseket. 2013-ban is, a korábbi évekhez hasonlóan, a

LegionellaKontroll