Mennyi a Legionella határérték?

A „Legionella-rendelet” megjelenéséig – a nemzetközi ajánlások alapján – úgy tartották a szakemberek, hogy 1 000 TKE/l azaz a csíraszám, amely felett a vizes rendszer már közegészségügyi kockázatot jelent a Legionella-szennyezettség miatt és kockázatcsökkentő beavatkozás szükséges. 10 000 TKE/l pedig az azonnali kockázatkezelés határértékét jelentette. Természetesen kórházak kritikus pontjain, ahol immunszupresszált betegek kezelése folyt, ennél szigorúbb határértékekkel dolgoztak.

2016. februárjában lépett hatályba a „Legionella-rendelet” (49/2005. (XI. 6.) EMMI rendelet), amely kockázatkezelési intézkedési szintekként határozza meg a határértékeket. A rendelet 3. § (1) szerint a kockázatkezelési intézkedési szint alatt azt a Legionella-koncentrációt vagy 22 °C-on számolt telepszám vizsgálati eredményt kell érteni, amely az egyes, Legionella-fertőzési kockázatot jelentő létesítményekre, közegekre e rendeletben meghatározott értéket meghaladja.

A Rendelet az alábbi kockázatkezelési szinteket különbözteti meg:

  1. a) figyelmeztető szint,
  2. b) beavatkozási szint, valamint
  3. c) azonnali beavatkozási szint.
Létesítmény/közeg megnevezéseFigyelmeztető szintBeavatkozási szintAzonnali beavatkozási szint
Használati melegvíz rendszerekA Legionella koncentráció 1 000 TKE/l feletti legalább egy mintában, de kevesebb, mint a minták felében, és egyben sem magasabb 10 000 TKE/l-nélA Legionella koncentráció 1 000 TKE/l-nél magasabb több, mint a minták felében, vagy 10 000 TKE/l feletti legalább egy mintábanA Legionella koncentráció 10 000 TKE/l feletti a minták több, mint felében
Használati melegvíz rendszerek a fekvőbetegellátást biztosító egészségügyi szolgáltató érzékeny osztályainA Legionella koncentráció 100 TKE/l feletti legalább egy mintában, de kevesebb, mint a minták felében, és egyben sem magasabb 1 000 TKE/l-nélA Legionella koncentráció 100 TKE/l-nél magasabb több, mint a minták felében, vagy 1 000 TKE/l feletti legalább egy mintábanA Legionella koncentráció 1 000 TKE/l feletti a minták több, mint felében
Aeroszol előállító meleg vizű medencék (>30 ºC)A Legionella koncentráció egyszeri 100 TKE/l feletti eredménye (medencevíz)A Legionella koncentráció ismételt 100 TKE/l feletti, vagy egyszeri 1 000 TKE/l feletti eredménye (medencevíz/ szűrt víz)A Legionella koncentráció ismételt 1 000 TKE/l feletti eredménye (medencevíz/szűrt víz)
Nedves hűtőtorony A Legionella koncentráció 1 000 TKE/l feletti eredménye vagy a Legionella koncentráció nem értékelhető a nem Legionella szervezetek túlzott növekedése miattA Legionella koncentráció 10 000 TKE/l feletti, vagy a 22 °C-os telepszám 500 000 TKE/ml feletti eredményeA Legionella koncentráció 100 000 TKE/l feletti, vagy a 22 °C-os telepszám 5 000 000 TKE/ml feletti eredménye
Egyéb, Legionella fertőzési kockázatot jelentő közegekA Legionella koncentráció 1 000 TKE/l feletti legalább egy mintában, de kevesebb, mint a minták felében, és egyben sem magasabb 10 000 TKE/l-nélA Legionella koncentráció 10 000 TKE/l feletti a minták több, mint felébenA Legionella koncentráció 10 000 TKE/l feletti a minták több, mint felében
Egészségügyi ellátás során alkalmazott berendezések, amelyek működése során aeroszol képződés lehetséges, különösen a fogászati kezelő egységek és párásítókA Legionella koncentráció egyszeri 100 TKE/l feletti eredménye
Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Így azonnal értesülhet a legfontosabb hírekről.
LegionellaKontroll