Egyéb

A split klímák jelentette veszélyek csökkentése

Annak ellenére, hogy a köznyelvben a legionellózis a légkondik betegségeként terjedt el, a valóságban a legnagyobb legionárius betegség járványok egyértelműen nedves hűtőtornyokhoz és pezsgőmedencékhez köthetők, a legtöbb sporadikus eset pedig nagy valószínűséggel használati

Egyéb

Megjelent a Módszertani levél 2019. évi, 4. kiadása

A mai napon jelent meg az ÁNTSZ honlapján a Nemzeti Közegészségügyi Központ  a Legionella által okozott fertőzési kockázatot jelentő közegekre, illetve létesítményekre vonatkozó kockázat értékeléséről és a kockázatcsökkentő beavatkozásokról szóló 2019/2. sz. Módszertani

Egyéb

A vízhőmérséklet mérésének fontossága

Mind a helyszíni szemléken, mind a kockázatértékelési dokumentáció készítésekor nem győzzük eléggé hangsúlyozni, hogy hálózati víz – legyen az ivóvíz, vagy használati melegvíz – esetében a kockázatkezelés elsődleges eszköze a víz hőmérsékletének megfelelő

Egyéb

Elérhető a Módszertani levél 3. kiadása az OKI honlapján

A héten megjelent az ÁNTSZ és az Országos Közegészségügyi Intézet honlapján is a Módszertani levél a Legionella által okozott fertőzési kockázatot jelentő közegekre, illetve létesítményekre vonatkozó kockázat értékeléséről és a kockázatcsökkentő beavatkozásokról c.

Egyéb

2017. évi összefoglaló a LegionellaKontroll háza tájáról

Az idei évet is, a tavalyihoz hasonlóan kezdjük egy számadással, azaz nézzük, hogy mi történt a tavalyi évben a „Legionella világban” és a LegionellaKontroll háza táján. A tavalyi év sem szűkölködött járványokban. Az

Egyéb

A 2017-es év legnagyobb legionellózis járványai

Lassan közeledik az év vége, a számadások ideje. Nézzük az idei legkomolyabb legionárius betegség járványokat. Láthatjuk, hogy a megbetegedés forrásául szolgáló legionellák rezervoárja az idei évben is igen változatos. Az üzemeltetők felelőssége tehát,

Egyéb

Legionella kockázat szállodákban és utasszállító hajókon

Az előző témát folytatva, ezen a héten még egy példát szeretnék hozni Önöknek arra, hogy hajók különböző vizes rendszerei (pezsgőmedencék, hideg- és melegvízhálózat) valójában jelenthetnek kockázatot a legionellák szaporodása szempontjából és így hozzájárulhatnak

Egyéb

Legionella kockázat hajókon és kompokon

A Legionella baktérium előfordulása gyakran olyan helyen jelenthet kockázatot, amire nem is gondolunk. Erre hozok ezen a héten egy példát, mégpedig hogy hajókon és egyéb vizi járműveken is számolni kell a Legionella jelentette

Egyéb

Megjelent az új ISO Legionella szabvány

Nagy változást hoz valószínűleg a Legionella baktérium vízmintából történő kimutatásában, hogy megjelent az új Legionella ISO szabvány (ISO 11731:2017), amely egyelőre „csak” ISO szabvány, még nem került az európai szabványok (EN) közé. Az

Egyéb

Legionella pneumophila kimutatásának javítása hálózati vízből

Az elmúlt napokban a PudMed (A PubMed a leggyakrabban használt ingyenes bibliográfiai adatbázis, ami az orvostudomány és határterületeinek tudományos irodalmát gyűjti össze) oldalon böngésztem a téma aktualitásait, így a következő hetekben innen hoznék

Egyéb

Kutatók éjszakája az Országos Közegészségügyi Intézetben

A Kutatók éjszakáján Legionella baktériumot is láthat, ha ellátogat az Országos Közegészségügyi Intézet rendezvényére 2017. szeptember 29-én, azaz e hét pénteken. A részletes program: A épület 1.emelet – labor 16:00-22:00 Barangolás a pollenek

Egyéb

Megjelent az Európai Útmutató új, átdolgozott kiadása – I. rész

2017. júniusában megjelent az Európai Módszertani Útmutató a Legionella baktérium által okozott fertőzések megelőzésére, ellenőrzésére és vizsgálatára c. dokumentum, amely teljes terjedelmében, elérhető angol nyelven az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (European Centre

Egyéb

Ivóvízminőség Magyarországon

Az InGreen magazin aktuális száma az ivóvízbiztonság kérdésére helyezi a fő hansúlyt. Az első, a témához kapcsolódó cikkben dr. Vargha Márta (Országos Közegészségügyi Intézet, Vízhigiénés osztály) részletesen foglalkozik az ivóvízminőség és ivóvízbiztonsá akutális

Egyéb

Örök kérdés: ivóvíz vagy ásványvíz?

Most kivételesen nem Legionella a téma, hanem ivóvíz, illetve ásványvíz, de így, a nyári hőségben elég aktuális a kérdés, hogy csapvizet, vagy ásványvizet igyunk-e… Többször elolvastam már az Index bő egy éves cikkét,

Egyéb

Legionella kockázat a nyaralás alatt

Tegnap egy érdekes beszélgetést folytattam valakivel az épületek jelentette Legionella egészségkockázatról. Szóba került, hogy gyakran észak-európai országok lakói dél-európai nyaralásaik során kapják el a legionárius betegséget. Hogy betegedhet meg valaki mondjuk a nyaralása

Egyéb

Legionella 2017 konferencia, Róma, Olaszország

A négyévente megrendezésre kerülő nagyszabású Legionella nemzetközi konferencia az idei évben Rómában lesz 2017. szeptember 26 és 30 között (4 éve Ausztrália, 8 éve Franciaország adott helyet számára). Részleteket itt olvashat: http://www.legionella2017.com/en/ Mi

LegionellaKontroll