Szívműtéteknél használt hűtő-fűtő készülék is rezervoár lehet kórokozók számára?

Ezt a médiahírt azért fordítottam le és egészítettem ki, mert mindig érdekesnek találom, hogy hány olyan helyen szaporodhat el és onnan kijutva képes megbetegedést okozni valamely kórokozó, amire nem is gondolunk.

Egészen egyedülálló közeget azonosítottak és tettek felelőssé egy 4 megbetegedéssel – köztük két halálos áldozattal is – járó legionárius betegség járványban. A megbetegedést okozó baktérium a szívműtétekhez használt speciális berendezésekben szaporodott el.

A baktérium három hűtő-fűtő készülékből is kimutatható volt. A berendezéseket, ami arra szolgál, hogy lehűtse és felmelegítse a vért a műtét alatt, használaton kívül helyezték.

Mivel a berendezésben található víz sosem érintkezik a vérrel, az érintett kórház orvosigazgatója úgy véli, szinte kizárt, hogy ezek a berendezések tehetők felelőssé a megbetegedések kialakulásáért.

A tavalyi évben Pennsylvania államban egy hasonló hűtő-fűtő készüléket már hoztak összefüggésbe halálos áldozatot is követelő fertőző megbetegedésekkel. Ebben az esetben azonban más gyártó eszköze esetében merült fel a gyanú és nem is Legionella volt a kóroki ágens, hanem Mycobacterium chimaera. (Az esetről többet megtudhat a PubMed oldalán).

.“Ilyen típusú és gyártmányú berendezést, amilyen a mi kórházunkban is működik, korábban még sosem hoztak összefüggésbe megbetegedéssel” mondta Dr. Thomas Staiger, az érintett kórház orvosigazgatója.

Lawrence Muscarella, aki tanulmányozta az ilyen és hasonló kórházi eszközök biztonságát, úgy véli, hogy a berendezésben található víz potenciálisan lehet fertőzött és adott esetben ki is kerülhet belőle a fertőzött víz. Hasonló megállapításra jutott két tudományos publikáció is, amelyeket itt és itt talál. Az egyik tudományos cikket jegyző Weitkemper és munkatársai szerint kivitelezhetetlen, hogy a szerelékek felhelyezésekor ne kerüljön ki víz a készülékekből. Muscarella pedig úgy véli, hogy ez az eset tanulsággal szolgál arra, hogy nem szabad az ilyen és ehhez hasonló berendezések jelentette közegészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyni.

Mindezek ellenére a kórház üzemeltetői nem hisznek abban, hogy a készülékek jelentették a rezervoárt a kórokozó számára. Sokkal inkább gondolják úgy, hogy a hálózati víz és a szökőkutak tehetők felelőssé a betegségek kialakulásáért. A kockázatcsökkentés érdekében éppen ezért klórral sokk-fertőtlenítették a kórház vízhálózatát.

A www.kiro7.com cikke alapján

Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Így azonnal értesülhet a legfontosabb hírekről.
LegionellaKontroll