40 éve zajlott az első feltárt legionárius betegség járvány

BellevueStratford_wikiMa 40 éve, 1976. július 27-én, 3 nappal azután, hogy az Amerikai Legionáriusok éves háromnapos rendezvénye véget ért a philadelphiai Bellevue-Stratford Hotelben, Ray Brennan, az amerikai légierő 61 éves nyugalmazott kapitánya otthonában meghalt szívinfarktusban. Július 30-án egy másik legionárius, a 60 éves Frank Aveni halt meg szintén hirtelen szívmegállásban és a konferencia három másik résztvevője szintén ezen a napon hunyt el. Augusztus elsején még további hattal nőtt a halálos áldozatok száma. A halottak 39 és 82 év közötti korúak voltak és Ray Brennanhez és Frank Avenihez hasonlóan még három legionárius fáradtságról, mellkasfájdalomról, nehézlégzésről és lázról számolt be.

1976 július 21-én nyitotta meg a kapuit az amerikai legionáriusok háromnapos rendezvénye Philadelphiában, az Amerikai Egyesült Államokban. A rendezvénynek több mint 2000 résztvevője volt. A rendezvény helyének és időpontjának kiválasztásánál figyelembe vették, hogy 200 éve, 1776-ban Philadelphiában került sor az amerikai Függetlenségi Nyilatkozat aláírására.

A legionáriusok közül három Ernest Campbell orvos betege volt, aki felfigyelt arra, hogy mindhárman részt vettek a philadelphiai találkozón. Az orvos megfigyeléséről értesített az egészségügyi hatóságokat. Ezzel párhuzamosan a rendezvény szervezőinek is feltűntek a hirtelen halálesetek. Egy héten belül 130 ember, többségükben férfiak szorultak kórházi ellátásra és 25-ra nőtt a halálos áldozatok száma.

Gorman és Feeley A CDC példátlan járványügyi kivizsgálásba kezdett és már szeptemberre a figyelem a szálloda környezetére irányult, ott folytatták a kórokozó feltárását.

1977 januárjában sikerült végre a Legionella baktériumot azonosítani. A baktérium a szálloda légkondicionáló rendszeréhez kapcsolódó hűtőtoronyból tenyészett ki.

A járványban 211 beteget regisztráltak, akik közül 29 meghalt; a halálozási arány 14 % volt.

Míg a CDC és az egészségügyi hatóságok gyorsan reagáltak a járvány kitörésekor, közel egy évnek kellett eltelnie, amig Joseph McDade rá nem jött, hogy egy már korábban azonosított baktérium tehető felelőssé a járvány kitöréséért. Ezt korábban nem is vették figyelembe, mivel úgy vélték, hogy csak állatokat képes megfertőzni. A baktériumot később Legionella pneumophila-nak nevezték el.

Ma pedig csak Európában évente már több mint 5000 esetet jelentenek. A jelentett esetek száma még mindig évről évre nő. Míg 1995-ben még csak 4, addig 2014-ben már 14 esetet jelentettek Európában 1 millió lakosra nézve (forrás: European Centre for Disease Prevention and Control. Legionnaires’ disease in Europe, 2014. Stockholm: ECDC; 2016.). A szakemberek pedig azt feltételezik, hogy a betegség még mindig erősen aluldiagnosztizált és -jelentett.

1976 óta számos országban vezettek be intézkedéseket a betegség megelőzése érdekében. 1986-ban alakult meg az Európai Legionellosis Munkacsoport és tagjai 1987-ben létrehozták az Utazással Összefüggő Legionella-fertőzések Európai Surveillance Rendszerét. A munkacsoport célja, hogy a Legionella-fertőzések mind szélesebb körben történő mikrobiológiai és epidemiológiai megismerését elősegítse. 2010. áprilisa óta a stockholmi székhelyű Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) a Európai Legionárius Betegségek Surveillance Rendszere néven az utazással összefüggő megbetegedéseken kívül valamennyi legionárius betegségre vonatkozó adatot gyűjti. Magyarországon a legionellosis 1998 óta kötelezően jelentendő fertőző betegség. Hazánk az Európai Legionellosis Munkacsoporthoz 2001-ben, a EWGLINET hálózatához 2004-ben hivatalosan is csatlakozott.

Érdekes elgondolkozni rajta, hogy a 40 év alatt hova is jutottunk és főleg, hogy hova tartunk….

forrás (tartalom és képek): wikipedia: 1976 Philadelphia Legionnaires’ disease outbreak szócikk

Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Így azonnal értesülhet a legfontosabb hírekről.
LegionellaKontroll