Nosocomiális legionárius megbetegedés esetén a beteg a betegség kezdetét megelőző 10 napban folyamatosan (bizonyosan nosocomiális) vagy 2-9 napon belül (feltételezhetően nosocomiális) fekvő- vagy járóbetegként egészségügyi intézményben tartózkodott és expozíciónak volt kitéve.
Annak ellenére, hogy a nosocomiális esetek a jelentett megbetegedések csak kis százalékát teszik ki – 2007 és 2013 között Európában 6,2-9,5 % – a halálozási arányuk lényegesen magasabb, mint a nem-nosocomiális eredetű esetekben. Európában 2013-ban a nosocomiális eredetű megbetegedés letalálitása 27,9 % volt, szemben a nem nosocomiális eredetű letalitás 8,9 %-ával.
Kórházi tartózkodás során megjelenő tüdőgyulladás esetén mindig gondolni kell nosocomiális eredetű legionárius megbetegedésre, mivel az egészségügyi intézményekben sok a fogékony, legyengült immunrendszerű beteg.
A hazai kórházak vizes rendszerei gyakran elhanyagoltak, a vizes rendszereikre kockázatbecsléssel jellemzően egyelőre nem rendelkeznek, legionellára nem vizsgáltak (bár ezen feltehetően változtatni fog a 2016. februárjában hatályba lépett rendelet, amely Legionella kockázatbecslési kötelezettséget ró a hazai egészségügyi intézmények üzemeltetőire). A diagnózist megnehezíti, hogy a fertőzés igazolására leggyakrabban használt vizelet antigén teszt csak a L. pneumophila 1 szerotípust mutatja ki, holott a legyengült immunállapotú betegek a kevésbé virulens fajokra vagy szerotípusokra is érzékenyek.
.
Forrás: Barna Zsófia „Legionella kolonizáció terjedése és diverzitása épített vízrendszerekben” c. doktori értekezése