Ipari légtisztító által okozott legionárius megbetegedés járvány Norvégiában

A helyi korház 2005. május 21-én értesítette a norvég egészségügyi hatóságot arról, hogy rövid időn belül több betegnél legionárius betegség diagnózisát állították fel. Az összes beteg két szomszédos településen élt. A hatóság azonnal megtette a szükséges intézkedéseket.

Az összes életben maradt beteg kikérdezésével párhuzamosan mintákat vettek 23 hűtőtornyot ill. egyéb potenciálisan veszélyt jelentő forrást működtető létesítményből. Térképen rögzítették mind ezen létesítményeket, mind a betegek lakóhelyeit, bejelölték továbbá a térképen a betegek által bejárt útvonalakat is. Kiszámításra került a kockázati arány az egyes lehetséges fertőzési források különböző távolságaiban. A különböző helyekről származó Legionella pneumophila izolátumokat molekuláris biológiai módszerekkel hasonlították össze.

Az 56 beteg közül 10 meghalt. A betegek május 12 és 25 között betegedtek meg és egy 20 km-es körzeten belül laktak. A hatóságok megállapították továbbá, hogy nem volt egyetlen olyan hely sem, amit minden beteg meglátogatott a lappangási idő alatt. Azon személyek, akik egy bizonyos légtisztítótól 1 km-es távolságon belül éltek, magasabb kockázati aránnyal bírtak és ez volt az egyetlen olyan forrás, amely esetében a kockázati arány csökkent a távolság növelésével. Genetikailag azonos 1-es szerotípusú L. pneumophila törzset tenyésztettek ki a betegekből, illetve a légtisztító berendezésből vett mintából. A légtisztító egy ipari olyan berendezés, amely víz befecskendezésével tisztítja meg a levegőt szálló portól. A kérdéses légtisztító berendezés esetében a keringetett víz magas szervesanyag tartalommal bírt, pH-ja 8-9, a hőmérséklete 40°C volt. A berendezés a magas aeroszol tartalmú levegőt 20 m/s-os sebességgel bocsátotta ki magából.

A megbetegedésekkel összefüggésbe hozott Legionella pneumophila rezervoárjaként szolgáló légtisztító berendezés a magas aeroszol tartalmú tisztított levegőt nagy sebességgel bocsátotta ki, ami így 10 km-nél nagyobb távolságra is eljuthatott és hordhatta szét a patogén baktériumot. A fenti példa is mutatja, hogy a kockázatbecslésnek és -kezelésnek ki kell térnie a légmosókra is.

Cikk eredeti címe: Karin Nygård et al. An Outbreak of Legionnaires Disease Caused by Long-Distance Spread from an Industrial Air Scrubber in Sarpsborg, Norway. Clin Infect Dis. (2008) 46 (1): 61-69. doi: 10.1086/524016

Elérhető itt.

kép, kiemelt kép

“Ipari légtisztító által okozott legionárius megbetegedés járvány Norvégiában” bejegyzéshez 1 hozzászólás

Szólj hozzá!