2017. évi összefoglaló a LegionellaKontroll háza tájáról

Az idei évet is, a tavalyihoz hasonlóan kezdjük egy számadással, azaz nézzük, hogy mi történt a tavalyi évben a „Legionella világban” és a LegionellaKontroll háza táján.

A tavalyi év sem szűkölködött járványokban. Az erről szóló blogbejegyzésben arról is olvashatunk, hogy az egyik legnagyobb esetszámú járvány ismét Portugáliában zajlott le, amelyben összesen 46 fő betegedett meg. A megbetegedést okozó Legionella baktériumok rezervoárja feltételezhetően egy lisszaboni kórház vízhálózata volt. A legtöbb járványban – a korábbi évekhez hasonlóan – a kórokozó azonban hűtőtoronyhoz volt köthető.

[2hivatkozas]

Magyarországon a legjelentősebb esemény a témában talán az volt, hogy az Országos Közegészségügyi Intézet jogelődje, az Országos Közegészségügyi Központ megjelentette a Legionella által okozott fertőzési kockázatot jelentő közegekre, illetve létesítményekre vonatkozó kockázat értékeléséről és a kockázatcsökkentő beavatkozásokról címet viselő módszertani levelének 2. kiadását. A napokban teszi az országos tisztifőorvos honlapján közzé a módszertani levél, 3. (2018. évi) kiadását. Erről természetesen majd külön hírként beszámolunk. A 2. kiadás az elsőhöz képest azt gondolom, hogy közérhetőbb és talán segít tájékozódni, értelmezni, hogy kire vonatkozik és kire nem a rendelet. A nedves hűtőtoronyok helyes üzemeltetésével és az üzemeltetés ellenőrzésével kapcsolatban tartalmaz nagyon sok hasznos új információt. Átdolgozásra került a kockázatértékelés kötelező elemeiként megjelenítendő kérdőív melléklet is. A napokban megjelenő harmadik kiadásban a legnagyobb változás talán az lesz, hogy várhatóan a kérdőív még egyértelműbben tudja segíteni a kockázatértékelést végző szakemberek munkáját, emellett apró finomításokat fog várhatóan tartalmazni.

[1hivatkozas]

2017. február elejéig tartott a rendelet követelményeinek bevezetésével és alkalmazásával kapcsolatos türelmi idő. Addig is ellenőrizett már a hatóság, de a rendeletnek meg nem felelés esetén egészségügyi bírságot szabhattak ki csak a tavalyi év elejétől szabhattak ki. Számos olyan megkeresést kaptunk az év során, amely esetében a népegészségügyi hatóság hívta fel a jogszabályi kötelezettségekre az üzemeltetők figyelmét.

A hatóságok nem csak a kockázatbecslés meglétét, hanem tartalmát is ellenőrzik. Ezért is fontos, hogy aki külső szakértő bevonásával tesz eleget jogszabályi kötelezettségének és készítteti el a Legionella kockázatértékelést, olyan szakembert válasszon, aki valóban érti a legionellák ökológiáját és megfelelő gépészeti ismeretekkel is rendelkezik.

Folyamatosan emelkedett a regisztrált nedves hűtőtornyoknak is a száma, még mindig van azonban olyan hűtőtorony, amely adatait nem rögzítették az Országos Tisztifőorvosi Hivatal online felületén.

Összefoglalva, azt gondoljuk, hogy a rendelet szép lassan kezdi elérni megalkotásának meg nem fogalmazott célját, azaz az üzemeltetők még szélesebb köre ismeri meg a Legionella kockázat jelentőségét és a kockázat-kezelés és –csökkentés módját.

Folytatódjon innen a 2018. év.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Így azonnal értesülhet a legfontosabb hírekről.
LegionellaKontroll