Mi történt 2016-ban a Legionellakontroll.hu háza táján? rövid évértékelés

Sűrű évet tudhat maga mögött a Legionellakontroll.hu oldal is. A 2015. első negyedévében kizárólag tájékoztató céllal létrejött oldalnak 2016. december 31-én több mint hatszor annyi hírlevél-feliratkozója volt, mint ugyanazon év első napján. A feliratkozók köre változatos, de jellemzően üzemeltetők és hatósági munkatársak érdeklődnek az írások iránt.

Az oldal jelenlegi 102 blogbejegyzéséből 31 született tavaly. Törekedtünk arra, hogy mindig rávilágítsunk a legújabb tudományos eredményekre és esettanulmányokra. Nem titkolt célunk tájékoztatni és egyúttal tájékozódni is a legionellák kis világából.

Az oldal az egy év alatt 8000 látogatóval büszkélkedhetett. Külön öröm, hogy a látogatók általában nem egy, hanem több oldalt is megtekintettek egyszerre. Megtiszteltetés, hogy a visszatérő olvasóink száma is magas. A korábbi igen alacsony olvasottság 2016. februárjában, a „Legionella rendelet” hatálybalépésekor ugrott meg. Magasan a leglátogatottabb blogbejegyzés a 2015. november 9-én írt „Megjelent az EMMI Legionella rendelete!!!!!!” c. cikkünk.

[1hivatkozas]

De nagy sok látogatót érdekelt a legionellózisról és az OKK módszertani útmutatóról írt cikkünk és szintén kimagasló volt a „Kire vonatkozik az újj EMMI Legionella rendelet?” c. blogbejegyzésünk olvasottsága is.

Kimagasló olvasottságot ért el decemberben a párásító jelentette egészségkockázattal foglalkozó cikkünk, ami egy esettanulmányt mutat be, miszerint egy klinika újszülöttosztályán több csecsemő betegedett meg a legionárius betegségtől az osztályon működő nem megfelelően üzemeltetett párásító berendezés miatt.

[2hivatkozas]

Azt is látjuk, hogy nagyon sokan keresnek a „Legionella kockázatbecslés minta” szócikkre. Így közel egy évvel a Rendelet hatályba lépése után azt látjuk, hogy ennek nincs létjogosultsága, mert minden rendszer egyedi elbírálást igényel. Nagyon sokszor a kockázatbecslés helyszíni szemléjén derül ki, hogy egy vagy több sokkal lényegesebb kockázati közeg is működik a létesítmény területén, mint amikről az előzetes egyeztetés során szó esett. Erről részletesebben írunk a közeljövőben.

A Rendelet megjelenése előtt is volt már alkalmam jópár Legionella kockázatbecslés elkészítésében részt venni, amelyek vagy megrendelésre történtek (dicséretes jogszabályi háttér nélkül!) vagy legionárius megbetegedés járványügyi kivizsgálásához kapcsolódva történt a kockázatbecslés. A rendelet megjelenése előtt is és utána is azt tapasztaltam, hogy a létesítményüzemeltetők jellemzően nem ismerték, vagy ha ismerték is, jelentéktelennek gondolták ezt a problémát. Általánosságban elmondható az is, hogy még mindig egyértelműen mint a klímák betegsége él a köztudatban a legionellózis. A munka legkedvesebb része nem titkoltan az, amikor látom, hogy a közös munka során mennyire megváltozik az üzemeltető hozzáállása és kockázatérzékelése. Gyakran a helyszíni szemle során az üzemeltetők azonosítanak a létesítmény területén működő további kockázati közegeket és élmény látni, ahogy ráéreznek a kockázatcsökkentés lehetőségeire is. Talán ebben segítséget nyújthat az a módszertani levele, amelyet – jogszabályi kötelezetettségének eleget téve – január közepén frissített honlapján az Országos Közegészségügyi Központ.

Ugyanakkor nem tudunk elmenni amellett a jelenség mellett sem, hogy nagyon sokan, pont a jogszabály hatályba emelkedése miatti kötelező jelleg, az elenyésző ismertség és az alacsony jelentett esetszámok miatt a Legionella kockázatértékelés elkészítését felesleges kukacoskodásnak és aktatologatásnak gondolják. Erre válaszul született a Milyen gyakori a legionárius betegség? c. cikk az oldalon

Végezetül felteszem a kérdést magamnak, mit is várok az idei évtől? A honlap célja, hogy a rajta található információk segítséget nyújthassanak az üzemeltetőknek, a munkáltatóknak és minden érdeklődőnek a Legionella baktérium által okozott humán egészségkockázat megismeréséhez. Ezt igyekszünk érdekes és releváns cikkek segítségével elérni. Itt kérjük meg egyúttal a kedves Olvasókat, hogy ha van olyan téma, a legionellával, vagy esetleg egyéb víz jelentette egészségkockázattal kapcsolatban, amelyről szívesen olvasnának, kérjük jelezzék felénk. Nem titkolt célunk, hogy az épített vizes környezet jelentette egészségkockázat érzékelése része legyen az emberek gondolkodásának. Egy közeli ismerősöm például a közelmúltban az oldal böngészése után az otthoni bojler lecserélésekor tudatosan olyat választott, amely automatikus ún. „Legionella-mentesítési” funkcióval ellátott.
Ezúton is szeretném megköszönni az Olvasók bizalmát és értékes kérdéseit, megkereséseit. Mint ahogy már fentebb is írtam, annak ellenére, hogy több mint tíz éve foglalkozom legionellák környezeti kimutatásával, be kell vallanom, igen sokat tanultam az oldalra érkező levelek, megkeresések megválaszolása közben.

A 2017. évben is állunk szíves rendelkezésükre.

Boldog új évet kívánva, üdvözlettel

Dr. Barna Zsófia

Szólj hozzá!