Emberöléssel vádolják az üzemeltetőt

Három ember ellen elkövetett emberöléssel vádoswimming-pool-2-1225727lnak egy angliai barkácsáruházat. A három ember halálát is okozó baktérium egy kiállított pezsgőmedencében szaporodott el. – adta hírül a Dailymail napilap 2016. május 16-án. A kiállított pezsgőmedence okozta járványban 3 ember meghalt és további 18 szorult kórházi ellátásra.

Valamennyi érintett 2012 nyarán, a betegségüket megelőzően felkeresett egy barkácsáruházat az angliai Stoke városában. A járványügyi kivizsgálás során az egészségügyi hatóság (HPA) a kiállított pezsgőmedencéből és a betegekből ugyanaz a baktériumtörzs tenyészett ki. Kritika érte az ügyészséget és a rendőrséget a cég elleni vádemelés elhúzódása miatt, illetve amiért ebből adódóan már több mint 3 éve válaszra váratta a hozzátartozókat is.

Az ügyészség ez év májusában jelentette be, hogy kétrendbeli emberöléssel vádolják a céget, a harmadik esetben nem volt elég bizonyíték az ügyészség birtokában a vádak megalapozására. A következő tárgyalásra ez év szeptember 16-án kerül sor.

A jogi felelősségrevonás mellett a járványt okozó pezsgőmedencét működtető vállalkozásnak már több mint £300,000 kártérítést kellett az ügyben az érintettek vagy azok családjai részére megfizetnie.

Nem ez volt az első eset, hogy kiállítási pezsgőmedence súlyos legionárius betegség járványt okozott. 1999-ben a híres holland virágkarneválon szintén kiállítási pezsgőmedence volt felelős a benne elszaporodott baktériumok miatt 188 ember megbetegedéséért.

Mindkét eset felhívja a figyelmet a kiállított pezsgőmedencék megfelelő vízkezelésének fontosságára.

Magyarországon ezidáig – legjobb tudásom szerint – egyetlen esetben született elmarasztaló ítélet a pezsgőmedence nem megfelelő üzemeltetése miatt kialakuló, Legionella baktérium okozta megbetegedéssel kapcsolatban. Mind arról korábban is beszámoltunk, egymillió forintos kártérítésre kötelezte a Fővárosi Törvényszék az eset kapcsán érintett szállodát. Az ítélet kihirdetésekor, 2014. novemberében még nem volt jogszabály a Legionella környezeti kontrolljára Magyarországon. A vonatkozó rendelet 2016. februárjában lépett hatályba, amiről többet a Megjelent az EMMI Legionella rendelete!!!!!! című bejegyzésből tudhat meg.

A honlapon talál információt mind a Legionella baktériumról mind az általa okozott legionárius betegségről.

Forrás: Dailymail

Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Így azonnal értesülhet a legfontosabb hírekről.
LegionellaKontroll