Megelőzés

Fémipari hűtő-kenő folyadék jelentette Legionella kockázat

A közműves vízellátás által szolgáltatott ivóvíz tartalmazhat legionellákat, a baktérium nagyon kis csíraszámban jelen lehet. Ezen alacsony koncentráció azonban önmagában nem jelent különösebb kockázatot, csak abban az esetben, ha a baktériumok a számukra

Jogszabály

Megjelent az OKK új módszertani levele a Legionella kockázatértékelésről

Jogszabályi kötelezettségének eleget téve már nyilvánosságra hozta az Országos Közegészségügyi Központ az ún. Legionella rendelet által hivatkozott Módszertani levél 2017-es, 2. kiadását, amely ingyenesen elérhető az Országos Közegészségügyi Központ Országos Környezetegészségügyi Igazgatóságának holnapján.

Jogszabály

Elindult a jelentkezés a II. Legionella kockázatértékelés képzésre

Frissítés: a jelentkezés lezárult.   A nagy sikerre való tekintettel az Országos Közegészségügyi Központ 2017. január 31-én megrendezi újra a Legionella kockázatértékelési képzését. A program megegyezik az I. képzés tematikájával, azzal a különbséggel,

Hálózati víz

Hordoz magában kockázatot az üzemi melegvíz?

Alapesetben a „Legionella-rendelet” szerint az üzemi létesítmények használati melegvízrendszerét nem kell legionellára nézve mintázni és elég csak a Legionella kockázatbecslést elkészíteni. Ugyanakkor nagyon sok üzemeltető nem tud róla, hogy a hűtőtornyok, légkezelők és

Hálózati víz

Gyorshír: megjelent az OKK Legionella módszertani útmutatója

Megjelent az Országos Közegészségügyi Központ “Módszertani útmutatója a Legionella által okozott fertőzési kockázatot jelentő közegekre, illetve létesítményekre vonatkozó kockázat értékeléséről és a kockázatcsökkentő  beavatkozásokról”. A módszertani útmutató többek között részletezi, hogy milyen gyakorisággal

Hálózati víz

Megjelent az EMMI Legionella rendelete!!!!!!

Hatalmas előrelépést jelent a Legionella kockázatkezelés témájában, hogy pénteken megjelent az EMMI 49 /2015 (XI. 6) rendelete a Legionella által okozott fertőzési kockázatot jelentő közegekre ill. létesítményekre vonatkozó közegészségügyi előírásokról, azaz már Magyarországon

Munkavédelem

Röviden a beteg épület tünetegyüttesről

A beteg épület szindróma (sick building syndrome) nem egy konkrét betegség, hanem különböző tünetek együttes megjelenésének összefoglaló neve. A tünetek adott épületben dolgozóknál, lakóknál jelennek meg. Leggyakoribb ott a tünetek megjelenése, ahol nem

Munkavédelem

Újabb járvány Portugáliában

A Portugál News Online szerint alig 10 hónappal a nagyméretű, 14 ember halálát is okozó portugál legionárius betegség járvány után újra tömeges megbetegedést okozott az országban a Legionella baktérium. Kedden a népegészségügyi hatóság

Egyéb

Virágföld és komposzt mint a legionellákat terjesztő közeg

A Legionella genus tagjai a legionárius betegség okozójaként váltak ismerté. Ezt a súlyos, magas halálozási aránnyal járó tüdőgyulladást Magyarországon évente átlagosan 20-50 alkalommal diagnosztizálják, azonban valószínű, hogy a tényleges előfordulása ennél jóval magasabb.

Egyéb

Szürkevízről, csapadékvízről általában

Mi a „szürkevíz”? Mire használhatom? Szürkevíznek nevezzük mindazon háztartásban keletkező, fekáliát nem tartalmazó szennyvizet, amely összegyűjtve tisztítás nélkül WC öblítésre, tisztítva takarításra vagy öntözésre használható fel. Az összegyűjtött víz 24 óránál tovább nem

Egyéb

Fogászati vízrendszerek bakteriális szennyezettsége

A fogászati kezelőegységekben a kezeléshez használt kézidarabok vízhűtését, valamint a szájöblítő vizet beépített vízrendszer biztosítja, amely több méteres, kis átmérőjű műanyag vezetékből áll. A nagy felület-térfogat arány, a műanyagból kioldódó és a vízben jelenlevő tápanyagok,

Kockázatbecslés

Környezeti egészségügyi felügyeleti program a légionárius betegség megelőzésére az athéni olimpiai játékokon

A 2004-es athéni olimpiai játékokhoz kapcsolódóan életbe léptettek egy környezeti egészségügyi felügyeleti programot. Több más tevékenység mellett a program arra irányult, hogy a légionárius betegség megelőzése érdekében vizsgálatsorozatot végezzenek a vízellátó rendszerekben, hűtőtornyokban és díszszökőkutakban. A vizsgálatok

Egyéb

Legionella kockázatelemzés az olasz vasútnál

Az ISPESL, a Trenitalia és az RFI szakembereiből munkacsoportot alakítottak, hogy elvégezzék a Legionella vasúti dolgozókra és utasokra jelentett kockázatának elemzését. Az olasz törvényeknek megfelelően (DLgs 81/2008) ad hoc útmutatót dolgoztak ki a vasúti biológiai kockázatelemzés

Hálózati víz

Legionella miatt bezártak egy kórházat Angliában

Négy hétre bezártak egy kórházat Észak-Cornwallban (Anglia), miután Legionella baktérium jelenlétét mutatták ki a használati vízrendszerben.  A kórház bezárása azért volt szükséges, hogy a használati vízrendszer fertőtlenítése elvégezhető legyen, illetve a fűtési-, ill.

Hálózati víz

Legionella csíraszám csökkentés egy magyar gyógyszergyár vizében

Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség esetleírása: Legionella csíraszám csökkentés egy magyar gyógyszergyár vizében Ez a több évtizedes múlttal rendelkező magyar gyógyszergyár a közelmúltban csatlakozott egy nemzetközi cégcsoporthoz. A gyár foglalkozik kutatás-fejlesztéssel, illetve gyárt ugyanazon

Munkavédelem

Munkavédelem: Európai Politikák és helyes gyakorlatok

Az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség összefoglaló kiadványa a legionella baktériumról és a legionárius betegségről magyar nyelven.  A légionárius betegség a tüdőgyulladás egyik formája, amelyet a Legionella pneumophila baktérium és a vele

Kötelező Legionella kockázatbecslés

2016-tól az EMMI 49 /2015 (XI. 6) rendelet alapján kötelezően kockázatbecslést kell készíttetnie, ha az Ön létesítménye Legionella fertőzési kockázatnak van kitéve.

Legnépszerűbb:

Share on facebook
Share on twitter
Share on linkedin
Do NOT follow this link or you will be banned from the site!

Köszönjük a megkeresést!

Hamarosan felvesszük Önnel a kapcsolatot és megbeszéljük a további lépéseket...